Itt volt vala egykoron, az elsők között mondható Bleach animével foglalkozó fansub
csapat weboldala, melynek alapítói Bazoo, Blocker
(és Zacsesz) volt vala. Ezen ifjú titánok ahelyett, hogy elitták volna összes
pénzüket, megvették a „bleachhun.hu” domain nevet, melyet később
több (mint 3) évig fenntartottak.
Eközben gyarapodott a csapat, több
(mint 4) fejlesztés is végbement az oldalon, szépen lassan jöttek az újabb projektek,
amiknek már semmi köze nem volt a „Bleach”-hez. Ekkor a két ősatya azt gondolta, hogy a csúcson
kell kiszállni. Mindez 2011. április elsején történt.
Elég rossz tréfa
volt, mivel nem az volt. Egy ideig elérhető volt egy emlékoldal, de később a domain kikerült a
csapat megmaradt tagjai kezéből. Ebből kisebb vita is kerekedett. Ugyanekkor megindult a küzdelem,
hogy ki lesz a Gotei 13 új főparancsnoka, de ez már egy másik történet és nem is kapcsolódik a Bleach-hez.
Mivel domain (és így név) nélkül maradtak felvették a BeHind nevet.
A BleachHun.hu munkásságát, a készítők engedélyével, tovább őrzi a csapat, és az a BeHind Fansub Team oldalán lelhető fel.